A PP 10. szülinapja alkalmából megrendezésre került 4 beszélgetésünk közül az utolsó a Sound…. and more című volt, amely – ahogy a címével is utaltunk rá – elsősorban a Pro Progressione zenei projektjeivel foglalkozott, de a beszélgetésben sok más téma is előkerült, amelyet vendégeink, Gryllus Samu és Weyer Balázs magukkal hoztak. A beszélgetést a PP Sound pillérért felelős Salgó Viktória vezette.
Gryllus Samu “hivatalos definíciója” szerint zeneszerző, de ez közel sem fedi le azt a sok dolgot, amit Samu csinál, aki a saját maga számára kicsit kitágította ezt a fogalmat. A PP-vel nagyjából három éve találkozott, amikor tudomására jutott, hogy milyen projekteken dolgozik szervezetünk. Megkereste hát Barnát (Petrányi Barna, a Pro Progressione ügyvezetője), mert úgy gondolta, hogy éppen aktuális projektötlete nagyon a PP profiljába vág, és a kölcsönös érdeklődés alapján el is indult az együttműködés. Ennek az indító beszélgetésnek a gyümölcse az a három közös projekt, amelyek jelenleg is futnak. Egyik ezek közül az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál (ennek Samu a művészeti vezetője), amely 2014 óta minden évben januárban kerül megrendezésre, és amelyet tavaly óta Samuék már a PP-vel közösen csinálnak. A fesztiválból kiindulva, Samu egy korábbi ötlete alapján indult el egy másik közös, a Kreatív Európa pályázatán nyertes, HoME (teljes nevén House. Music. Europe) névre hallgató projekt, amely egy négy ország részvételével, három év alatt megvalósuló együttműködés. A harmadik közös ügy, amelyen Samu a Pro Progressione-val együtt dolgozik, a Túszopera című interaktív kamaraopera, amelynek a beszélgetés idején éppen a próbái zajlottak. (A darab bemutatója május 11-én volt Bécsben, és május végén a magyar közönség is megismerheti a művet).
Weyer Balázs a Hangvető programigazgatója. A PP-vel először 4 évvel ezelőtt találkozott az azóta már sikeresen futó MOST című projekt előkészítése kapcsán. A MOST lényege, hogy 9, hasonló zeneipari problémákkal küzdő balkáni országban (Horvátországban, Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban, Macedóniában, Albániában, Koszovóban, Bulgáriában és Romániában) segíti a menedzserek képzését, a fesztiválok és fellépőhelyek fejlesztését, és a szabályozókat próbálja közelebb vinni a kreatívokhoz. A projekt távlati célja, hogy a négyéves projektidőszak végére létrejöjjön majd egy alumni hálózat, akik tovább tudják adni a tudást az új résztvevőknek. Szintén a Hangvető és a Pro Progressione közös projektje volt az áprilisban lezárult World Pitch zenei képzési program, amely a Music Moves Europe egyik első körös nyertese volt – az egy szemeszter időtartamú zenei képzés menedzsereknek nyújtott betekintést a világzene minden lényeges aspektusába. A Polyphony projekt szintén egy olyan ügy, amelyen a Hangvető és a PP közösen dolgozik.
Balázs a “hivatalos” projekteken felül saját projektet is elkezdett a COVID elmúlt hónapjai alatt: a tavaly márciusban – hobbiból – indult Tranquilo playlistek célja az volt, hogy a karanténban összezárt embereknek segítsen, hogy kibírják egymást ebben a szokatlanul intenzív közös időszakban. A playlistek kétféle verzióban készülnek: a nappali kiadás mindig pörgősebb, energikusabb zenékből áll, míg az éjszakai verzió nyugisabb, “chillezős” dallamokat tartalmaz, de mindkét verzió jó energiákat ad a hallgatóknak.
Viki ezután arról kérdezte a vendégeket, hogyan alakult át az életük a járványidőszakban, és milyen pozitív tapasztalataik vannak. Samu élete jelentősen nem változott, gyakorló zenészként egyedül a koncertezés, és így a közönséggel való személyes találkozás maradt ki az elmúlt hónapokból. Az online tanítás (Samu egy bécsi magánegyetem zeneszerzés tanszékének vezetője) is inkább pozitív tapasztalatokat hozott számára, mivel az, hogy a képernyőn keresztül látták egymást a diákokkal vagy fejhallgatón keresztül hallgattak zenét, az sokszor közelebbi élmény volt számára mint a korábbi tantermi találkozások. Mivel a járvány első hónapjait egyébként is arra szánta volna, hogy a most bemutatásra kerülő operát megírja, így még kevésbé volt számára érzékelhető a kényszerű bezártság (az operát egyébként eredetileg is interaktívra tervezte, így a koncepciót nem kellett átalakítani, “csak” az új, online előadótérhez kellett alkalmazkodni), amiatt pedig, hogy Bécsben csak online órákat tartott, és kimaradtak a heti rendszerességű utazások, a családjával is sokkal több időt tudott tölteni. A januárban online megvalósuló Átlátszó Hang fesztivált személyesen pozitív élményként élte meg, a koncertek után ugyanúgy összeültek a fellépőkkel beszélgetni, mint ahogy azt “élőben”, az öltözőben tették volna, a fesztivál közönsége pedig tudott bővülni olyanokkal, akik egyébként személyesen nem tudtak volna a helyszínre utazni.
Balázst – leszámítva azt, hogy a rokonai egy része hiányzott az életéből – szintén nem viselte meg a karantén-helyzet. Szerinte az előző év tavaszának lelassulása éppen a fókuszálást, a fontos dolgokban való elmélyülést, az életünk rendszerezését segítette. Az idei év elejét már sokkal feszültebbnek érezte, valahogy más rezgések jöttek a világból: szerinte valamiért úgy álltunk hozzá a járványhoz tavaly, hogy az őszt valahogy ki kellene bírni, és aztán elmúlik a válság, ám amikor nem ez történt, elvesztettük a türelmünket. Mindezt valószínűleg csak tovább erősítette, hogy a mindennapi Zoomolással valahogy megtaláltuk annak a módját, hogy “hogyan lehet a lapot faltól falig kitölteni online”. Balázs azt is elmesélte, hogy szívesen túrázik, és ehhez sokszor nehezen talál társakat, ám az elmúlt hónapokban ez sem okozott nehézséget. Emellett sokat járt evezni és a filozófiai témájú könyvek régóta halogatott olvasása is belefért az életébe.
Samu számára ez az időszak alapvetően egy redukció volt, a HoME projekt, az opera írása és a tanítás (ami szeptember óta kizárólag a bécsi órákat jelenti) töltötte ki a napjait, így új dolgok, új hobbik már nem nagyon fértek bele az életébe. Ezek a munkák egyébként is egy nagyon fókuszált figyelmet igényeltek, a külvilágban aktuálisan fennálló helyzet szerencsére inkább segítette ennek a figyelemnek a megtalálását.
A HoME projekt installációjának terve
Viki elmondta, hogy mind Samut, mind Balázst olyan embernek látja, akik nagyon intenzíven és tudatosan jelen vannak a kulturális-zenei élet több szegmensében, és azt szerette volna megtudni, hogy milyen korán jött náluk az elhatározás, hogy ezt a területet választják hivatásuk színhelyéül. Balázs itt megjegyezte, hogy az óvodában még biztosan nem gondolt arra, hogy azt fogja csinálni, amit most csinál, ám a zenei irány már általános iskolában meghatározta az útját. Samunak szintén igen korán (már 7-8-9 éves korában) világos volt, hogy zenével szeretne foglalkozni, sőt, saját bevallása szerint soha semmi más nem érdekelte igazán, csak a zene. Ez különösen akkor tudatosult benne, amikor felvették az egyetem jazz tanszakára, ugyanakkor azt érzi, hogy a zene mellett azért sok minden mást is csinál, sok más dolog belefér az életébe.
A személyes élmények után Viki egy általánosabb kérdést tett fel a vendégeknek, és arra volt kíváncsi, hogyan látja Balázs és Samu a zene közönségszervező erejének változását, alakulását. Balázs – azon túl, hogy a zene közösségteremtő erejét nagyon fontosnak tartja – úgy gondolja, hogy a járvány a mai ember életére ugyan hatással van, de a zene hosszú történetében nincs különösebb jelentősége. Régebben a zene mindig funkcionális zene volt, tehát mindig a közösségi élet egy-egy kiemelkedő eseményéhez kapcsolódott, és mindig volt valamilyen praktikus funkciója is: szó szerint ritmust adott az emberek napjainak (akár éppen csatározó katonákról vagy közösen dolgozó emberekről volt szó), és segített feldolgozni azokat az érzelmi hullámokat, amelyek miatt ma egyébként inkább pszichológushoz fordulunk. A zene közösségszervező ereje nem múlik el, segíti az embereket, hogy könnyebben kapcsolódjanak a közösséghez, és ennek jelentőségét – éppen annak hiánya miatt – az elmúlt hónapokban tapasztalhattuk meg igazán. Balázs szerint az élő zene hatása és jelentősége különösen fontos: a zenében jelen kell lenni, át kell venni annak rezgéseit (legyen szó akár egy muzsikusról, egy énekesről vagy éppen a közönségről), a közösen átélt élmények pedig összehozzák a közösség tagjait. Ezt mostanában főként a MOST projektben tapasztalta meg, ahol azok a résztvevő balkáni országok, akik egyébként a volt Jugoszlávia tagországai, rögtön megtalálták a közös gyökereket, amikor egy olyan dallam csendült fel, ami például egy gyerekkorukban látott mese zenéje volt. A zene nagyon erős érzelem átvivő anyag, és nyelvi korlátai sincsenek. A népzene szerinte régen szándékosan volt könnyen megközelíthető, a bevonás legkisebb lépése is nagyon erősen közösségteremtő volt.
Samu kevésbé látja homogénnek a dolgot. A Balázs által felvázoltakra elmondta, hogy az, hogy a zene megkönnyítené egy közösségbe való bekapcsolódást, nem feltétlenül igaz. Korábban, aktuális projektjeinek felsorolásánál kimaradt, de részt vesz egy kutatási munkában is: létezik Tajvan mellett egy kis sziget a maga nagyon régi és sajnos kihalófélben lévő kultúrájával, és itt épp azt tapasztalták meg, hogy itt pont nem az a cél, hogy könnyen be lehessen kapcsolódni a zenei tradícióba. Az idősebb generációk átadják a fiatalabbaknak a zenei tudást, de a kívülről jövőknek – éppen azért, mert a közösség zárt zenei “kódokkal” dolgozik – nagyon nehéz a tradíció megértése. Az opera kapcsán elmondta,hogy az hogy nem vagyunk együtt egy térben, sok kérdés és kihívás elé állítja a zenei élet szereplőit, és ezeket a kihívásokat a Túszopera előkészületei kapcsán közvetlenül is megtapasztalta. A darabot eredetileg is interaktívra tervezte, ám az, hogy az online térbe kellett a művet átültetni, megnehezítette a dolgát, de végül sikerült megoldani a kérdéses dolgokat. Szerinte művészként nagyon sokat kell változni ahhoz, hogy tehesse a dolgát, és a beszélgetés zárásaként megemlít egy mondást, amit Both Miklóssal együtt hallott egy közös kínai munkájuk kapcsán: “Ahhoz, hogy ugyanaz maradjál, ahhoz mindig változnod kell.”
A teljes beszélgetés az alábbi linken keresztül hallgatható meg.